Illusztrálja azon három szöveg egyikét, ami ezen a honlapon található. A három nyertes pályázatot, szövegenként egyet, a Natur & Kultur Kiadó megjelenteti, hagyományos képeskönyvszerződéssel és royaltyval. Ezen kívül mindhárom illusztrátor 20.000 svéd korona nyereményben részesül. A verseny nyitott bárki számára. Részt vehet az, aki korábban már publikált vagy az, aki még soha nem illusztrált. Részt lehet venni több mint egy pályázattal is. Rajzok, akvarell, digitális, olaj, collage, foto vagy más technika – Válassza azt, ami a legjobban illik önhöz, és teremtsen valami olyat, amitől a zsűri ujjongani fog. A pályázati anyagot legkésőbb 2009. január 31-ig kell beküldeni. A pályázatnak egy könyvborítóképet, három kész szemben lévő képet, ezen kívül az egész könyv vázlatát kell tartalmaznia. A pályázati anyaghoz mellékeljen egy leragasztott borítékot a nevével, címével és telefonszámával. A pályázati anyagot leginkább digitális formában, CD-n, lehetőleg jpg-formátumban várjuk, de az anyag beküldhető papírformában is. Figyelem! A pályázati anyagot csak akkor küldjük vissza, ha azt külön kéri.
A pályázati anyagot küldje a következő címre:
Bilderbokstävling (Képeskönyvpályázat)
Natur & Kultur
Box 27323, 102 54 Stockholm
Ha kérdése van a pályázat gyakorlati részét illetően, írjon a szerkesztőségbe a következő címre: bilderbokstavling@nok.se. Figyelem! Pályázati anyagot nem fogadunk el e-mailen keresztül.
Néhány jótanács és ötlet!
Vegyen részt a Natur & Kultur Kiadó illusztrátorpályázatán!
Amikor valaki egy képeskönyv szövegét illusztrálja, jó néhány dologra gondolni:
Egy képeskönyv 32 oldalból áll, ebbe belefoglaltatik a borító és az ún. előzék- és utózéklapok. Ez azt jelenti, hogy egy képeskönyv 12 illusztrált, szemben lévő oldalból áll.
A képeskönyveink standardformátuma 195 mm széltében és 241 mm hosszában. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy muszáj ezt a formátumot használni.
Ha kilógó képeket kíván készíteni, vagyis olyan képeket, amik kitöltik az egész oldalt, tegyen hozzá 15 mm-t a kép körül, úgy hogy legyen margó, amit el lehet venni.
Ha kérdése van a pályázat gyakorlati részét illetően, írjon a szerkesztőségbe a következő címre: bilderbokstavling@nok.se. Figyelem! Pályázati anyagot nem fogadunk el e-mailen keresztül.
Sok szerencsét!
Versenyszabályok
A pályázati anyagnak legkésőbb 2009. január 31-én a kiadóban kell lennie.
A pályázati anyagot csak külön kérésre küldjük vissza, és csak akkor, ha 2009. június 30-ig érkezett be a kiadóba.
A pályázati anyagot névtelenül kell beadni, a pályázó nevét, címét és telefonszámát egy külön lezárt borítékban megadva. De technikai probléma esetén supportunknak jogában áll felnyitni a borítékot, kapcsolatba lépni a versenyzővel, és új anyagot kérni tőle.
Több mint egy pályázati anyaggal is részt lehet venni.
A nyerteseket személyesen értesítjük 2009. június 1. előtt, a díjkiosztásra pedig a Göteborgi Könyvvásáron kerül sor ugyanabban az évben (szeptember végén).
A kiadó vételi jogot tart fenn az összes beküldött pályázati anyagra.
A három nyertes pályázat szokásos képeskönyvszerződéssel jelenik meg, 9,5 % royaltyval.
A royalty fele előlegként kerül kifizetésre, mint garanciaroyalty.
Ezen kívül kifizetésre kerül 20.000 svéd korona nyertes pályázatonként.
A zsűri tagjai a pályázati szövegek írói, Petter Lidbeck, Eva Lindström és Moni Nilsson, valamint Per Gustavsson illusztrátor és író, Margaretha Zachrisson kiadóvezető, Catharina Wrååk felelős kiadó, továbbá Caroline Bruce és Malin Lilja szerkesztő.
A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni.
A kiadó megtartja magának a jogot, hogy ne nevezzen ki nyertest.
A szép királykisasszony
Copyright © Petter Lidbeck 2008
Kiadói jogok Natur & Kultur
Denna text får bara användas i samband med tävlingsbidragen till Natur & Kulturs bilderbokstävling.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királykisasszony, aki olyan szép volt, hogy csak álmában kakilt. Minden éjjel kiment a királyi árnyékszékre és beleadott apait-anyait.
Egyik éjjel egy fényképész rejtőzött el az árnyékszéken. Képeket készített a kakiló királykisasszonyról. A képek megjelentek az újságban.
KÉPEXTRA!!!
ITT LÁTHATÓ A SZÉP KIRÁLYKISASSZONY ÉJJELI WC-LÁTOGATÁSA
A király borzasztóan felháborodott.
– Hiszen ez valami … igen, valami egészen … HALLATLAN!
Megparancsolta, hogy az árnyékszéket azonnal szögezzék be.
A királykisasszony ezentúl nem tudott álmában kakilni.
A királykisasszony csak evett és evett, anélkül, hogy kakilt volna. Egyre kövérebb lett.
Végül olyan kövér és telített volt, hogy egy falatot sem bírt lenyelni.
– Még egy kis zamatos szilvát se? – kérdezte az egyik a sok hízelgő udvarhölgy közül.
– Nem, még egy kis zamatos szilvát sem – mondta a királykisasszony.
– Egészen biztos vagy benne? – kérdezte az udvarhölgy, aki hozzászokott, hogy mindent rátukmáljon a királykisasszonyra. – Ez egy teljesen tökéletes szilva, édes és érett.
– Oké – mondta a királykisasszony és kitátotta a száját.
Az udvarhölgy beletette a szilvát a királykisasszony szájába, a királykisasszony meg ráharapott.
A pompás szilvalé szétterjedt a lány kövér testében.
Amikor a szilvalé összekeveredett a többi étellel a királykisasszony hasában, minden bugyogni és pezsegni kezdett.
– Mi történik? – kérdezte az udvarhölgy és egy lépést hátrált.
A következő pillanatban a királykisasszony megindult, mint egy kakirakéta.
Barna latyak takarta be a palotát és udvarhölgyeket. A királykisasszony puhán landolt a ragacsos rakás tetején.
A király kinyitotta az ajtót.
– Mi a csuda történik itt? – kérdezte.
Amikor meglátta a rengeteg kakit, iszonyú méregbe gurult.
– Hiszen ez valami … igen, valami egészen … HALLATLAN!
A király megparancsolta, hogy az árnyékszéket újra nyissák ki.
És ha csak valami nem történt azóta, a királykisasszony ott ül minden éjjel és belead apait-anyait.
Álmában.
Fordította: Larsson Mária
Den fina prinsessan
Copyright © Petter Lidbeck 2008
Förlagsrättigheter Natur & Kultur
Denna text får bara användas i samband med tävlingsbidragen till Natur & Kulturs bilderbokstävling.
Det var en gång en prinsessa som var så fin att hon bara bajsade i sömnen. Varje natt gick hon till den kungliga toaletten och tog i för far och fosterland.
En natt gömde en fotograf sig på toaletten. Han tog bilder av den bajsande prinsessan. Bilderna hamnade i tidningen.
BILDEXTRA!!!
ALLT OM FINA PRINSESSANS NATTLIGA TOABESÖK
Kungen var mycket upprörd.
– Det är ju nåt … ja, nåt alldeles … OERHÖRT!
Han befallde att toaletten genast skulle spikas igen.
Nu kunde inte prinsessan bajsa i sömnen längre.
Prinsessan åt och åt utan att bajsa. Hon blev allt tjockare.
Till slut var hon så fet och fullproppad att hon inte kunde få ner en bit till.
– Inte ens ett litet saftigt plommon? frågade en av de många fjäskande hovdamerna.
– Nej, inte ens ett litet saftigt plommon, sa prinsessan.
– Är det riktigt säkert det? frågade hovdamen som var van vid att truga. Det är ett alldeles perfekt plommon, sött och moget.
– Okej, sa prinsessan och gapade.
Hovdamen stoppade plommonet i prinsessans mun och prinsessan bet till.
Den ljuvliga saften spred sig genom hennes feta kropp.
När saften från plommonet blandades med maten i prinsessans mage började det bubbla och fräsa.
– Vad är det som händer? sa hovdamen och tog ett steg bort från prinsessan.
I nästa ögonblick for prinsessan iväg som en bajsraket.
Brun gegga täckte slott och hovdam. Prinsessan landade mjukt på toppen av det kladdiga.
Kungen öppnade dörren.
– Vad är det för ett liv? sa han.
När han såg allt bajs blev han mycket upprörd.
– Det är ju nåt … ja, nåt alldeles … OERHÖRT!
Kungen befallde att toaletten skulle öppnas igen.
Och om ingenting hänt sitter prinsessan där varje natt och tar i för far och fosterland.
I sömnen.
Mopsz
Copyright © Eva Lindström 2008
Kiadói jogok Natur & Kultur
Ez a szöveg csak a Natur & Kultur Kiadó képeskönyvpályázatához használható fel
Ingalill nyit ajtót, amikor becsengetünk.
– Elvihetjük Mopszot sétáltatni?
– Hát persze - válaszolja.
– Jó – mondjuk.
Mopsz. Ö (nőnemű – a ford.) a legkedvesebb meg a legszebb meg a legnagyobb azok közül a kutyák közül, akiket sétáltatunk. Azt hisszük, hogy egy bizonyosfajta agár (talán afgánagár – a ford.). A szőre vékonyszálú és lefelé lóg. Teljesen sima és lapos, mintha valaki épp most fésülte volna meg.
Az én nevem Maja és én vagyok az, aki most a pórázt tartja. Miután egy kicsit sétáltunk, Arján lesz a sor, hogy a pórázt tartsa.
A háztömb körül sétálunk, be a parkba, ki a gyalogútra. Mopsz kakil egy fánál, van nálunk egy zacskó, felszedjük a kakit és beledobjuk abba a hordóba, amibe bele kell dobni. Azután még tovább megyünk. Nem szoktuk ezt tenni, most mégis így teszünk.
Így alakul.
A tóhoz megyünk.
Hideg van. A móló síkos. Mopsz óvatosan lépked. Arja és én kb. úgy megyünk, ahogy szoktunk.
Arján a sor, hogy a pórázt fogja.
* Tartsd feljebb – mondom.
Amikor megfordul, hogy megkérdezze, hogy értem, megcsúszik és lecsúszik a mólóról. Először csúszik egy darabon, és aztán beleesik a vízbe. Magával rántja Mopszot.
Ennél a mólónál szerencsére sekély a víz. Csak egy méter vagy valamivel kevesebb.
Először felhúzom Arját, az elég könnyen megy, ő olyan kicsi. Aztán mindketten megfogjuk Mopszot. Ö nehéz, kapálódzik, alig bírjuk felhúzni. Reszket, könnyebb lenne, ha nem reszketne.
– Jól van - próbáljuk megnyugtatni Mopszot.
Ráterítem a kabátomat, és aztán megkapja a sálamat. Kocogtatja a fogát és felköhög egy kis vizet.
Tennünk kell valamit, meg kell szárítanunk, haza kell menni és felmelegíteni, nehogy megbetegedjen.
Egyenesen a fürdőszobába megyünk, amikor hazaérünk. Arja száraz ruhát vesz, én meg hajszárítóval kezdem szárítani Mopszot.
– Mit csináltok? - kiáltja anya odakintről.
– Frizurákat csinálunk – kiáltom vissza.
Fújom és fújom a levegőt a hajszárítóval. Aztán Arja fújja és aztán megint én.
Egy idő után Mopsz abbahagyja a reszketést.
Megszáradt.
– Furán néz ki – mondom. – Habos. (pl. ilyen a vattacukor állaga – a ford.)
– Ügyes kutya – mondja Arja.
Elkészítjük mindkettőnk frizuráját, mielőtt kinyitjuk a fürdőszobaajtót.
– Micsoda furcsa frizurákat csináltatok, és micsoda kutyát hoztatok magatokkal? – kérdi anya, amikor keresztülmegyünk az előszobán.
– Ez Mopsz - mondja Arja.
Útban vagyunk hazafelé Ingalillhez. Amikor félúton vagyunk, telefonál és érdeklődik. Nyugtalan.
– Hol vagytok?
– Csak egy kicsit tovább sétáltunk, mindjárt ott vagyunk.
Mopsz úgy néz ki, mint egy teljesen másik kutya. Egy új kutyafajta, másmilyen szőrrel. Megpróbálunk nem gondolni arra, hogy néz ki. Nem megy valami jól, egész idő alatt erre gondolunk.
Elértük a park szélet és már közel vagyunk. Megpróbálunk nem nézni Mopszra. A szőre egyenesen fölfelé áll, mint furcsa gyapjú.
Most annál a lámpaoszlopnál vagyunk, amelyikbe valaki belehajtott. Nemsokára megérkezünk. Mopszra sandítunk.
Akkor szitálni kezd az eső.
Mopsz ronda gyapja lefekszik és hozzáragad a testéhez. A szőre egészen sima és lapos és szép lesz. Teljesen úgy néz ki, mint szokott.
Nagyon boldogok leszünk.
Most még jobban esik. Ingalill ajtót nyit, mielőtt becsengetnénk.
– Végre – mondja.
– Igen - mondjuk.
Megsimogatjuk Mopsz hátát, végigsimítjuk a fejét (szőrmentén). Tüsszent és megrázza magát.
– Micsoda mókás frizurátok van – mondja Ingalill.
* Igen – mondjuk. Aztán hazamegyünk.
Fordította: Larsson Mária
- Ígérd meg! - mondta Retzina
Moni Nilsson
Copyright © Moni Nilsson 2008
Kiadói jogok Natur & Kultur
Ez a szöveg csak a Natur & Kultur Kiadó képeskönyvpályázatához használható fel
5. oldal
- Ígérd meg! - mondta Retzina tizedszer.
- Ígérem. Nem fog fájni – mondta apa és kivett egy buktákkal teli tepsit a sütőből.
Apa és Retzina az orvoshoz készült oltásra. Retzina makacskodott.
- Akkor sem akarok semmiféle oltást - mondta.
- Muszáj – mondta apa. – Másképp megbetegedhetsz.
- Azt akarok - mondta Retzina. – Beteg akarok lenni, és itthon maradni és meg akarom úszni az oltást.
6. oldal
- De buta vagy – mondta Tsatsiki és nevetett.
Retzina utálta, ha kinevették.
- Egyáltalán nem vagyok buta, te vagy buta – mondta és leköpte Tsatsikit. A nyál a fiú hasán kötött ki.
- Pfúj de gusztustalan! - ordította Tsatsiki.
- Te vagy gusztustalan - mondta Retzina és még több nyálat érzett a szájában.
7. oldal
Apa Retzina szájára tapasztotta a kezét, épp mielőtt kiköpte volna a nyálat Tsatiskira.
- Hányszor mondjam még, hogy nem szabad köpködni? – kérdezte apa.
A hangja mérges volt.
- Akkor meg miért van nyálunk? – kérdezte Retzina. – Ha nem szabad köpködni ?
Apa Retzinára nézett. Tsatsiki is rá nézett. Szigorúan nézett. Csendesen nézett.
8. oldal
Retzina gyűlölte, amikor ilyesformán bámultak rá. Megfájdult a szeme és be kellett csuknia.
- Akkor sem akarok semmiféle oltást – ordította és sírni kezdett. – Mert fáj.
- Kicsi bogárkám – mondta apa és újra kedves lett a hangja.
- Alig lehet érezni – mondta Tsatsiki. – Várj csak, mindjárt meglátod.
9. oldal
Tsatsiki hozott egy tűt. A tetején volt egy kis piros gomb. Mint a vér. Tsatsiki beleszúrta a kezébe. A bőr alá. Egy szemernyit se fájt.
Retzina megkapta a tűt Tsatsikitól. Ránézett. Élesnek látszott. Aztán ránézett apa fenekére. Az meg puhának látszott.
Sid 10
- JAj! Üvöltötte apa. JAHAAJ!!!
Felugrott a plafonig. Leejtette a forró tepsit a padlóra, és mint egy őrült ugrándozott körbe, a bukták pedig megégették a talpát. Akkor még jobban üvöltött. A tű meg bent ült. Csak a piros gomb látszott ki a nadrágból.
Retzina mostmár pontosan tudta, mennyire fáj az oltás.
11. oldal
Retzina lábai teljesen elfelejtették, hogyan kell járni, és a lábai teljesen puhák voltak. Összeestek, mint a rágógumi és odaragadtak a járdához.
- Hát nem lesz klassz újra találkozni a lovaddal? – kérdezte apa.
- Miféle lovammal? - kérdezte Retzina gyanakodva.
- A szép hintalovaddal – válaszolta apa.
Retzina gondolkodott egy ideig, aztán valóban eszébe jutott a ló. Fehér és barna volt, és nagyon sokáig lehetett rajta lovagolni. És nagyon gyorsan.
12. oldal
- Az csak az én lovam? - kérdezte Retzina és megállt a kapuban.
- Igen - válaszolta apa.
- Ígéred?
- Igen – mondta apa.
- Akkor miért nincs otthon? – kérdezte Retzina. - Ha az enyém.
- Mert az orvosnál lakik – válaszolta apa. – De a tiéd, amikor ott vagy.
- Ígérd meg - mondta Retzina.
- Megígérem – mondta apa.
13. oldal
Egy fiú lovagolt a lovon.
- Menj innen - mondta Retzina.
- Nem, ez az én lovam – mondta a fiú.
- Nem, az enyém!
Retzina megfogta a lovat úgy, hogy a fiú nem tudott lovagolni.
- Ugye, hogy ez az én lovam, apa?
De apa nem hallott semmit.
14. oldal
- Hinta-palinta, hinta-palinta – énekelte az a nevetséges, buta fiú, akit Leónak hívtak.
- Apukám úgy meg tud verni, hogy csak vér marad belőled – mondta Retzina.
- Ne-em - mondta Leó.
- De-e - mondta Retzina. – Mert te egy buta szaros kölyök vagy.
- Így nem szabad beszélni - mondta Leó.
- De-e, nekem bizony szabad - mondta Retzina és kinyújtotta a nyelvét.
15. oldal
Leó soha nem akarta abbahagyni a hintázást.
- Retzina, gyere ide – kiáltotta apa. – Hagyd a fiút hintázni egy kicsit.
- De hiszen már hintázott - mondta Retzina. - Irtó sokáig. Egyébként a lovam csak gyorsan szeret hintázni.
Retzina segített Leónak olyan gyorsan hintázni, hogy a fiú kiabálni kezdett.
Akkor apa felemelte Retzinát és elvitte a könyvekhez és az unalom-kirakós képekhez.
16. oldal
Retzina sírt meg kapálódzott meg sírt. Hazugapa olyan buta volt, csak hazudott. És butaLeó is olyan buta volt.
- Kapsz egy ajándékot, ha csendben maradsz – súgta apa. - Azt kapsz, amit csak akarsz!
- Ígérd meg! - mondta Retzina.
- Ígérem – mondta apa.
- Gyere akkor - mondta Retzina.
- Az oltás után – mondta apa.
17. oldal
Nagyon sok gyerek volt, aki oltásra várt. Soha nem került Retzinára a sor. Soha nem mehetett, hogy megvehesse az ajándékot. Leó soha nem hagyta abba a hintázást Retzina lován.
- De ugye mostmár rajtam a sor, hogy hintázzak – mondta Retzina apának jó sok idő elteltével. - Hiszen ez az én lovam.
- Igen, én is tényleg úgy gondolom – mondta apa. – Kérd meg szépen.
- Te kedves aranyos, most rajtam a sor, hogy hintázzak, ugye megérted – mondta Retzina a legkedvesebb, legédesebb hangján.
- Nem – ellenkezett Leó. – Rajtam a sor.
18. oldal
Akkor Retzina lelökte.
Leó kiabált. Az anyukája odaszaladt és felemelte. Ugyan attól még nem hagyta abba a kiabálást. Leó egy butakiabálókölyök volt. Úgy üvöltött, hogy mindenkinek megfájdult a füle. Retzinának is, de attól még tudott hintázni.
- Végre – nyerítette a lova és tovagalopozott Retzinával.
Senki az egész világon nem tudott olyan gyorsan és olyan jól lovagolni, mint ő. Egy lábon lovagolni. Hátrafelé lovagolni és kapaszkodás nélkül lovagolni. Az volt a legnehezebb.
19. oldal
Leó egészen addig kiabált, amíg az orvos ki nem jött, és azt nem mondta, hogy rajta a sor. Akkor még jobban kiabált.
Leó anyukája ölbe fogta Leót és bevitte az orvoshoz.
20. oldal
Retzina leugrott a lováról és utánuk osont.
- Nem akarom – üvöltötte Leó. – Nem akarom!
- Nem fáj – mondta az orvos.
- Akkor se akarom! - kiabálta Leó. – Nem akarom.
Kicsúszott az anyukája térdei közül és kiszaladt. Az anyukája utánafutott.
21. oldal
- Ugye, hogy egy nyivákoló kölyök - mondta Retzina az orvosnak.
- Nem – mondta a néni -, csak egy kicsit fél.
- De én nem félek - mondta Retzina és ráült a székre és felhúzta a ruhája/blúza (nem világos a szövegből – a ford.) ujját.
- Nem akarod, hogy apukád is itt legyen veled?
- Nem - mondta Retzina. – Mert ő nem szereti az oltásokat. Borzasztóan kiabál, amikor oltást kap. És összetapossa a buktákat. Így az a legjobb, ha én oltom be magamat.
- Úgy gondolod - nevetett az orvos és valami hideggel kente be Retzina karját.
22. oldal
Amikor Retzina meglátta az injekcióstűt, meggondolta magát. Nem akarta. Soha az egész hosszú életben. Éppen kiabálni kezdett volna, amikor Leó visszajött az anyukájával.
- Ide süss, te kis nyivákoló kölyök, meglátod, hogy egyáltalán nem is vészes - mondta Retzina.
Szúrt egy kicsit, de nem érzett fájdalmat. Nem sírásfájdalmat. Csak egy icipici szúrásfájdalmat.
23. oldal
Az orvos rátett egy ragtapaszt, habár nem is fájt. Retzina pedig választhatott egy matricát, mivel olyan ügyes volt.
- Nem fáj, ígérem – mondta Retzina és megsimogatta Leó arcát. – És nekem elhiheted. Mert én csak olyat ígérek, ami valódi ígéret. Nem anya- és apaígéret.
Leó bólintott.
Retzina odaadta Leónak a matricáját, hogy ne sírjon tovább.
24. oldal
Apa és Retzina útban hazafelé bement a nagy áruházba, amiben minden volt.
Nehéz volt választani. Nagyon nehéz.
Retzina nem akart szappant, sem serpenyőt, sem WC-tetőt. Egy díványt akart! Ami piros volt és kényelmes.
- De Retzina - mondta apa. – De hiszen megérted, hogy azt nem kaphatod meg. Az túlságosan drága.
- De hiszen megígérted – mondta Retzina. – Hogy azt választhatok, amit akarok.
- Egy játékra gondoltam – mondta apa.
- Akkor mondd azt – mondta Retzina.
25. oldal
- Azt! – mondta Retzina végül, amikor nézelődött és nézelődött és megtapogatott és kipróbált ezer játékot és megölelgetett száz plüssállatot. Egy nagyon szép vízipisztoly választott. A legszebb vízipisztolyt a világon. De apa nem hallott semmit. Elaludt egy széken a macik között.
- Oké – mondta apa, amikor felébredt. – Jó választás volt. De senkit sem szabad lespriccelni. Ígérd meg!
26. oldal
- Mire való egy vízipisztoly, ha nem szabad vele senkit lespriccelni? – kérdezte Retzina. – Ez ugyanolyan buta dolog, mint az, hogy van nyálunk, amit nem szabad kiköpni.
Retzina felemelte a pisztolyt és megcélzott egy srácot. A srác nevetett és elbújt egy autó mögé, habár nem is volt víz a pisztolyban.
Retzina aztán egy bácsira célzott, aki mérges lett. Egy nénire, aki megijedt és egy kutyára, aki ugatott.
27. oldal
A játszótér tele volt gyerekekkel. A WC tele volt vízzel.
- Fel a kezekkel - mondta Retzina, amikor kijött.
Apa nem hallotta. Mert telefonon beszélt.
- Fel a kezekkel - mondta Retzina újra.
Apa csak beszélt.
- Magadra vess - mondta Retzina.
28. oldal
Valóban nagyon, nagyon jó vízipisztoly volt!
- Na ne! – kiáltotta apa.
Retzina beindult. Olyan gyorsan szaladt, ahogy csak tudott.
- Hisz megmondtam, hogy nem szabad – kiabálta apa mögötte.
- Olyan sokáig beszélsz – kiabálta Retzina, megfordult és még egyet spriccelt.
Apa nagyon vizes lett.
29. oldal
Retzina úgy nevetett, hogy nem bírt szaladni. Apa utólérte és lebírkózta.
- Hiszen megígérted – mondta apa és hideg vizet csepegtetett rá.
- Nem ígértem meg – mondta Retzina. – Mert én soha nem ígérek olyan ígéreteket, amik nem igaziból vannak. Azt csak te teszed.
Fordította: Larsson Mária
